Olvasson bele legújabb számunkba!
13+1 dolog a szexről…
A szexuális élettel kapcsolatban feltehetőleg mindenki kimeríthetetlen kérdéstárral rendelkezik. Hiszen, ahogy egyre többször végezzük ezt az igen kellemes tevékenységet, úgy pattannak ki a fejünkből újabb és újabb kérdések, felvetések. Érdemes ezeket időnként elemezni, megvitatni, sőt megkeresni a megfelelő válaszokat. Nézzük, most mi minden jár a fejünkben.

1. Nem illenek össze?

Bizony, előfordulhat, hogy két ember szexuálisan nem illik össze. Legalábbis, ami a fizikai részt illeti. Lehet, hogy a férfi férfiassága a nő számára túl nagy méretű, de ennek az ellenkezője is előfordulhat. Akárhogyan is, ha a nő úgy érzi, hogy partnere mérete valamilyen téren zavaró, ezáltal az együttlétek nem kielégítőek, akkor bizony arról beszélni kell. A méretbeli különbségeket valamelyest ki lehet küszöbölni, de jó néhány pozitúrát ki kell próbálni a siker érdekében.

2. Mi az a posztkoitális vérzés?

Sok nő tapasztal a szeretkezés végén egy kis vérzést. Kicsit olyan, mint a két menstruáció közötti köztes vérzés, de mégsem az. Sőt azt sem jelenti feltétlenül, hogy valami megsérült, elszakadt, megrepedt odabenn. Egyrészt, lehet, hogy a szeretkezés kicsit hevesebbre sikerült, és valami felületes hámsérülés történt a hüvelyen belül. Ha azonban többször is előfordul, érdemes konzultálni a nőgyógyásszal, előfordulhat ugyanis, hogy valami apró seb vagy sérülés van a méhnyakon, méhszájon.

3. Félidőben tombol a vágy?

Észrevették már, hogy ahogy közeledünk a menstruációs ciklus félidejéhez, úgy vágyunk egyre gyakrabban és egyre intenzívebben a másik közelségére? Nem véletlenül, hiszen ekkor éri el a tesztoszteronszint a csúcspontját, természetes hát, ha ekkor vagyunk a legkívánósabbak. Senki ne legyen rest, csalogassa ágyba a partnerét, mert ahogy közeledik a menzesz első napja, úgy lesz minden nő egyre nyűgösebb és kedvetlenebb, érdemes kihasználni az ezt megelőző időszakot. És persze nyilván nem véletlenül rendelte úgy a természet, hogy pont ebben az időszakban van a legnagyobb esélye a teherbeesésnek.

4. A nők korlátlan számú orgazmusra képesek?

Micsoda szerencse! Míg a férfiaknak az első orgazmust követően szükségük van egy kis időre a regenerálódáshoz, s viszonylag korlátozott számú orgazmusra képesek, addig a nők esetében ez a szám akár végtelen is lehet. Sok nő az első orgazmus után azt gondolja, itt a vége. Pedig, ha tovább izgatják és stimulálják a megfelelő területet, akkor bizony hamar beköszönthet egy újabb csúcspont. Ne eressze kedvesét, hozzák ki a lehető legtöbbet a szeretkezésből.

5. Életkor és szex összefüggése

Az idő múlása nem jelent egyet a szexuális vágy elmúlásával. Az idősebb korosztálynak - bár mi számít annak - éppen úgy vannak vágyai, testi igényei, mint bármely fiatalnak. Sőt sokan éppen negyven- vagy akár ötvenévesen kezdik el igazán élvezni a szexet, amikor már tisztában vannak azzal, mi okoz nekik örömet, és már nem is félnek kimondani azt. Ráadásul, ahogy telnek az évek, a párok egyre közelebb kerülnek egymáshoz, egyre nyitottabbak lesznek egymással szexuális téren is. Tehát, nem csak a húszéveseké a világ!

További tippjeinket a februári Diéta&Fitneszben olvashatja el! Keresse az újságárusoknál!

Mérei Kata

Végre erőt vett magán, és belevágott egy megújulást, fogyást és egészségesebb életet ígérő diétába? Ahogy telnek a napok, hetek, nemcsak a szokásos nehézségekkel kell szembenéznie, hanem adódhatnak olyan pillanatok is, amelyekre nem volt felkészülve. Munkaebéd, buli a barátnőkkel, nagy családi vacsorák - számos esemény, ahol nem könnyű, sőt majdnem lehetetlennek tűnik betartani a diétát. Kis odafigyeléssel azért megoldható, hogy ezek a helyzetek ne okozzanak önnek kellemetlen perceket.

Minden kapcsolat elején, közepén, a végén pedig különösen adódnak olyan helyzetek, szituációk, amelyek kínos beszélgetésekhez vezetnek. Hogyan lehet kíméletesen közölni a megcsalást, mikor van értelme előhozakodni a régi házasság vagy eljegyzés emlékével? Illetve, van-e értelme bevallani, hogy mással is kipróbálnánk a szexet?

Nem hiszi? Pedig néhány apró változás is sokat javíthat megjelenésünkön, sőt éveket fiatalodhatunk, nagyobb befektetés nélkül. Egy jó frizura, smink és a méretünknek megfelelő ruha visszafordíthatja az idő kerekét. No meg néhány extratrükk. Íme!

Aki áprilisban nem kezd el sürgősen testreszabott fogyókúrát keresni, az nem mond igazat. Nyárra mindenki szeretné a legjobb formáját hozni. Még nincs késő, hogy belevágjon az átalakulásba, ötlépéses programunkból merítsen ihletet bátran. Nem nehéz, nem irreális, szóval nem kellenek a kifogások!