Olvasson bele legújabb számunkba!
Veszélyzónák a diétában
Előfordulhat, hogy úgy érzi, megfelelően táplálkozik, valahogy még sincs komfortérzete, étkezés után túl gyorsan éhes lesz újra, a fölös kilóktól nem szabadul, és egyre többször érzi magát fáradtnak. Összeszedtünk néhány területet, ahol talán mégis hibát követ el, és kis változtatással jobb eredményhez juthat.

Nagy adagokat nassol

A főétkezések között persze érdemes beiktatni egy-egy kisebb, köztes étkezést, vagy más néven nasst, snacket. Sokan azonban nem ismerik a mértéket. A délelőtti gyümölcs nem azt jelenti, hogy meg lehet enni egy banánt, aztán még egy almát is, majd utána lecsusszanhat még egy körte is. Délután nem javasolt egyszerre megenni egy pohár joghurtot meg több darab kekszet. A mértékletesség snackek esetében éppolyan fontos, mint a főétkezések terén. Igyekezzünk laktató, de nem túl magas kalóriaértékű nassokat választani napközben. Egy-egy harapnivaló ne haladja meg a 150-200 kalóriát.

Megoldás:

  • Délelőttönként szigorúan egy darab gyümölcsöt rágcsáljon el legfeljebb 4 dkg sajttal.
  • Bogyós gyümölcsökből egy maréknyinál többet ne egyen.
  • Kekszféleségekből két darabnál többet ne egyen.
  • Joghurt mellé maximum egy darab gyümölcsöt, egyféle zöldséget vagy egy darab kekszet fogyasszon el.

Gyorsan eszik

A mai világban szinte természetes, ha tíz perc alatt bekapunk valamit. Pedig ha gyorsan eszünk, nem hagyunk elegendő időt a testnek és az idegrendszernek, hogy megkapja a „jóllaktam” üzenetet. Így hajlamosak leszünk még többet enni, ezzel összezavarva az emésztést. Kutatások szerint, akik rendesen, ülve esznek és rászánnak legalább 20 percet az étkezésre, sokkal koncentráltabbak, jobban végzik a munkájukat, kipihentebbek, jobb az emésztésük, ráadásul a túlsúlytól is kevésbé kell tartaniuk.

Megoldás:

  • Tányérja 2/3-át pakolja meg zöldség- és gyümölcsfélékkel. Ezeknek ugyanis a 70-90 százaléka víz, amely segít elérni az optimális teltségérzetet.
  • Figyelje az órát és legalább 20 percig egyen, ülve.
  • Ne tévézzen, ne olvasson evés közben.

Még több tippet a Diéta&Fitnesz februári számában talál!

Mérei Kata

Előfordulhat, hogy úgy érzi, megfelelően táplálkozik, valahogy még sincs komfortérzete, étkezés után túl gyorsan éhes lesz újra, a fölös kilóktól nem szabadul, és egyre többször érzi magát fáradtnak. Összeszedtünk néhány területet, ahol talán mégis hibát követ el, és kis változtatással jobb eredményhez juthat.

Hiába használjuk a legdrágább krémeket, hiába vesszük igénybe a legújabb kozmetikai kezeléseket, ha az életmódunk és a mindennapi stressz nyomot hagy a testünkön. Csupán krémekkel, szérumokkal nem tudjuk magunkat fiatalon tartani, csak felületes eredményt érhetünk el. A megfelelő életmóddal, étrenddel, minőségi, antioxidánsban gazdag ételekkel azonban kívül-belül megfiatalodhatunk.

Gyakran fáradt és rossz a hangulata? Úgy érzi, nincs kedve semmihez és mozdulni sem bír? Februárban, a tél végének közeledtével bizony sokan éreznek hasonlóan. Ha szeretne változtatni az életén, eláruljuk, hogyan növelheti energiaszintjét, hogy egészségesebb és boldogabb legyen a szürke, téli napokon is.

Mi az összefüggés e kettő között? Azt gondolhatnánk, egy depressziós, sötét hangulatban lévő embernek az utolsó gondolata az evés. A depresszióst kizárólag karikás szemekkel, beesett arccal, csontsovány testtel tudjuk elképzelni. Pedig nem minden esetben igaz, hogy a duci emberek életvidámak. Bizony a depresszió okozhat akár extrém súlygyarapodást is.